A Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az MNB-nek a Dimenzió egyesülettel kapcsolatos korábbi határozata egyes pontjainak végrehajtását.

A Fővárosi Törvényszék (megváltoztatva az elsőfokú bíróság döntését) 2017. május 24-i jogerős végzésében – a tárgyban folyó alapper jogerős lezárultáig – részben felfüggesztette a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület (Dimenzió egyesület) kapcsán tavaly november 8-án hozott határozatának végrehajtását. A végrehajtás felfüggesztése iránti bírósági eljárás tárgya az volt, hogy a jegybanki határozat végrehajtható-e, amíg az alapperben eldől: az MNB jogszerűen utasította-e el az egyesület pénzügyi tervét, s vonta vissza engedélyét.

A bírósági döntés következményeként a Dimenzió egyesületnél jelenleg az állomány-átruházás végrehajtását is felfüggesztették. Jelen helyzetben az ügyfelek (biztosítottak) megtakarításai biztonságban vannak, az életbiztosítási szerződéshez kötődő adókedvezményük változatlan, a biztosítási díjat fizetniük kell, biztosítóegyesületük pedig a biztosítási szolgáltatás nyújtására kötelezett.

Az MNB június 1-jén rendkívüli operatív helyszíni célvizsgálatot indított a Dimenzió egyesületnél. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az egyesület tőkehelyzete megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, illetve a személyi, tárgyi feltételek is rendelkezésre állnak-e annak biztonságos további működéséhez. A vizsgálathoz kötődő ideiglenes intézkedésként az MNB a mai naptól a vizsgálat lezárásáig, de legföljebb 180 napra ismételten a PSFN által kijelölt felügyeleti biztost rendelt ki az egyesülethez.

Az eseményeket – továbbra is – figyelemmel kísérjük.

A Távközlési Szakszervezet és a Dimenzió Egyesület egymástól független szervezetek, egymás működésére semmilyen ráhatással nem rendelkeznek.

 

Az MNB mai végzése

Az MNB felügyeleti híre (sajtóközlemény)

Portfolio cikk

Regisztrált felhasználóknak

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

Hírek a munka világából