ESZSZ: a szakszervezetek fontosabbak mint valaha

A MASZSZ elnöke felszólalt az Európai Szakszervezeti Szövetség tisztújító kongresszusán

A tavaly ősszel elfogadott európai minimálbér-irányelv, s annak célkitűzései, a szakszervezetek által kötött kollektív szerződések Európa-szerte történő növelése és az érdekvédelem munkáját nehezítő problémák voltak a fő témái az Európai Szakszervezeti Szövetség május 23-tól 26-áig tartó tisztújító kongresszusának. A több mint 90 európai szakszervezeti konföderációt, összesen tízmilliónál több szakszervezeti tagot tömörítő szervezet Berlinben rendezett tisztújító kongresszusának a Magyar Szakszervezeti Szövetség delegációja is aktív részese. A MASZSZ elnöke felszólalt a vitában.

A május 24-én kezdődött berlini esemény nyitóbeszédét Olaf Scholz tartotta. A német kancellár köszöntőjében kiemelte, a válságról válságra haladó nemzetközi politikai és gazdasági környezetben a szakszervezetek fontosabbak, mint valaha, hiszen a válságok megoldása csak tőlük várható. Emellett a demokrácia gerincét alkotó szakszervezetek a teljes társadalmat képesek megóvni az autoriter tendenciáktól.

A kongresszus egyik kiemelt témája a tavaly ősszel elfogadott európai minimálbér-irányelv, amelynek egyértelmű célkitűzése a szakszervezetek által kötött kollektív szerződések növelés Európa-szerte. Mások mellett a meghívottként hozzászóló uniós biztos, Nicolas Schmit kiemelte, egyes kormányok kifejezetten az ellen dolgoznak, hogy a munkavállalók kollektív szerződés védelmét élvezhessék, ezért az Európai Uniónak is fel kell lépnie amellett, hogy közpénzekhez csak olyan vállalatok férhessenek hozzá, akik tisztelik a munkavállalók és a szakszervezetek jogait.

A kongresszusi delegáltak kifejezték szolidaritásukat az Ukrajna elleni támadás következményeivel küzdő ukrán szakszervezetekkel. Megemlékeztek továbbá az elmúlt időszakban elhunyt szakszervezeti harcostársakra, mások mellett a MASZSZ nemrégiben elhunyt korábbi elnökére Kordás Lászlóra is.

Zlati Róbert, a MASZSZ elnökének beszéde a kongresszuson

A Magyar Szakszervezeti Szövetségben lelkesedéssel és bizakodással fogadjuk a cselekvési program pontjait, amelyek a kollektív szerződéses lefedettség és a taglétszám növelésére, a tagszervezetek kapacitásainak bővítésére irányulnak.

Az európai minimálbér-irányelv célkitűzése azonban egyértelmű: kollektív szerződésnek kell védenie a munkavállalók legalább 80 százalékát az EU tagállamaiban. Ezt a szintet jelenleg a tagállamok abszolút kisebbsége éri csak el. Kérdés, milyen út vezethet el bennünket a lefedettség mostanit messze meghaladó szintjére azokban az államokban, ahol a munkavállalók és a szakszervezetek szava évek óta süket fülekre talál.

Véleményünk szerint ilyen környezetben nem várhatjuk a kormányzattól a kollektív alku terjesztését és a szakszervezetek megerősítését. A kollektív alku megerősítéséhez így leginkább erős szakszervezetekre, erős konföderációkra van szükség!

Egyetértünk a program azon alapvetésével, hogy a kollektív szerződéses lefedettség növelését csak létszámban és kapacitásokban megerősített tagszervezetekkel lehetünk képesek elérni. Szükséges tehát, hogy az ESZSZ az uniós szintű érdekképviseleti munka mellett a tagállami tagtoborzás, tagszervezés, kollektív alku és kapacitásfejlesztés területén is támogató, koordináló szerepet vállaljon. A MASZSZ részéről aktív részesei kívánunk lenni ennek a folyamatnak, és bizakodva várjuk az együttműködés újonnan kialakuló színtereinek születését, meglévő fórumaink bővülését!

A MASZSZ delegációja emellett közös találkozón vett részt közép-európai szövetségeseivel egy újonnan alakuló közép-európai hálózat alapjairól.

Több kép itt a szakszervezet.net oldalán...

Tudósításunkat még frissítjük.

Forrás: http://www.szakszervezet.net/hirek/121/ESZSZ,%20Berlin,%20MASZSZ,%20Zlati%20Róbert